A Tutta Forza ifjúsági kamarazenekar 2005-ben alakult a Kőbányai Zeneiskolában tanító Bakó Rolland (trombita) és Dávid Krisztina (cselló) növendékeiből. Az első koncertet egy nyári zenei tábor zárásaként adtuk, ami olyan sikeres volt, hogy azonnal felmerült a zenekaralapítás ötlete. Különböző hangszeresek is csatlakoztak a zenekarhoz: klarinét, hegedű, fuvola, ütő és zongora. Az első bemutatkozó koncertek után egyre több meghívást kaptunk, és a repertoárunk is gyorsan kezdett bővülni. Rengeteg felkérésnek eleget téve és saját választásainkat a repertoárba emelve elmondhatjuk, hogy a zenekar kb. 5 évszázad zenéjét játssza: J. S. Bachtól napjainkig filmzenéjéig.
Mivel a zenekar hangszeres összeállítása teljesen egyedi, a darabokat is egyedileg kell hangszerelni számunkra. Ezt a kezdetek óta Balogh Sándor (Budapesti Fesztiválzenekar) és Werner Gábor (Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar) végzik, akiknek sokat köszönhet a zenekar ezen túlmenően a hangzás kialakításában és darabok betanulásában is.
2008-ban készítettük el az első lemezünket, melyet több stúdiólemez, élő felvétel és DVD követett. Az első lemezünk alapján meghívást kaptunk a Bartók Rádióba, ahol élő adásban játszhattunk 2009 januárjában, majd 2014 szeptemberében.
2010-ben megalakult a Tutta Forza Piccola, akik az utánpótlást képviselik, de zenekarként saját repertoárral önállóan is koncerteznek.
A Tutta Forza zenekar számos alkalommal kapott meghívást külföldre: játszottunk Olaszországban, Erdélyben, Szerbiában, Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, valamint több versenyen is indultunk: 2010-ben a Parafónia Zenekarral közös koncertünk különdíjat kapott a pécsi Fringe Fesztiválon, 2013-ban a Kreatív60 térzenefesztiválon több díjat is nyertünk, valamint a Fúvószenekari Világszövetség nemzetközi versenyén 2013-ban és 2014-ben is kiemelt első díjat kaptunk.
2010 óta játszunk újévi gálaműsort, melyet Gál Tamás Liszt-díjas Érdemes Művész dirigál és amely mára a zenekar egyik legnagyobb szabású produkciójává és Kőbánya legrangosabb kulturális eseményévé nőtte ki magát.
Mivel sok alapítótag kiöregedett a zeneiskolából, 2011-ben a tagok a vezető tanárokkal és lelkes szülőkkel karöltve megalapították a Muzsikáló Kőbánya Egyesületet. Ez a non-profit szervezet adja ma a zenekarok hátterét, szorosan együttműködve a tizedik és hatodik kerületi zeneiskolákkal. Az Egyesület legfőbb támogatói a Kőbányai Önkormányzat, vállalkozások és magánszemélyek.
A Tutta Forza sikerének titka az egyedi hangzás, a sokszínű repertoár és a különleges hangulat, amelyet a közönséggel tud kialakítani a zenekar – és amely óvodáktól idősek otthonáig, szabadtéri fesztiváltól koncerttermekig és országhatároktól függetlenül mindenhol hatalmas sikert tud aratni. Küldetésnek tartjuk a komolyzene megismertetését és megszerettetését a közönségünkkel, valamint a fiatal tehetségek képzését és segítését.